A szélenergia veszélyei

Tudta, mik a szélenergia veszélyei?

Szélenergia veszélyeiGondoljuk meg jobban a szélenergia használatát, mert több káros mellékhatása is van. Mik a szélenergia veszélyei?

Meghalhatnak a madarak a szélerőművek lapátjai miatt, és még a földben élő kukacoknak is rossz, hogy remeg miattuk a talaj.

Ezt a furcsa figyelemfelhívást az Orosz elnök, Vlagyimir Putyin szájából lehetett hallani egy Szverdlovszk-i ipari konferencián. A helyszínről azt érdemes tudni, hogy ez az ország egyik ipari központja és egyben az egyik legszennyezettebb része. Az egyébként is alacsony környezetvédelmi szintű Oroszországban ez már nagyon komoly szintet jelent.

Itt tette fel ezt az érdekes kérdést is: “Ki szeretne olyan világban élni, ahol a sorban álló szélerőművek között napelem mezők vannak?”

Ha azt hozzáadjuk, hogy az ország gazdasága valószínűleg összeomlana, ha a világ rövid idő alatt átállna fosszilis forrásokról a megújulókra, sok minden érthetővé válik. (Hiszen a GDP 40%-át adja a fosszilis energiaforrások kitermelése, feldolgozása és exportja.)

Azért nézzük meg a felvetett probléma valós jelentőségét is.

A szélerőművek elterjedésének kezdete óta riogatnak a madárbarátok a szélgenerátorok madarakra veszélyes voltával. Azóta szerencsére születtek szakértői felmérések és elemzések a problémáról. Az eredmény megdöbbentő eredményeket hozott.

A madarakra leselkedő legnagyobb veszély, egy valódi tömeggyilkos kiemelkedik minden más veszélyforrás közül. Ez pedig a macska.

A USA Today-ben megjelent elemzés szerint egy évben átlagosan több, mint 2,5 milliárd madarat ölnek meg a macskák és kevesebb, mint 300 000 madár végzetét okozzák a szélerőművek. Vagyis majdnem 9000-szer veszélyesebbek a madarakra a macskák, mint a szélenergia használata.

Tiltsuk be tehát ezeket a cuki, hízelgő szőrgombócokat? Persze hogy nem. De a szélerőműveket sem, mert az egyik leggazdaságosabb és legtisztább energiatermelést biztosítják az emberiség számára. Legalábbis addig, míg az emberiségnek szüksége van energiára és nem tudunk egy még tisztább módszert használni.

“Szerencsére” Magyarországon ez nem probléma, hiszen pár éve már betiltották a szélenergia terjedését.

Vajon amikor még csak szélmalmok voltak, azok nem voltak veszélyesek?

A megújuló energia az USA-ban

A megújuló energia erősödik az USA-ban.

Megújuló energiaA megújuló energia egy trendi divat vagy egy komolyan vehető energiaforrás?

Az USA Szövetségi Energiaszabályozási Bizottság (FERC) által kiadott áprilisi adatokon alapuló jelentés szerint egyre kevésbé egy divat-energiaforrás. A megújuló energia segítségével megtermelt energia mennyisége ugyanis meghaladta a szén segítségével termelt energiát.

Konkrét adatokkal a megújuló energia (szél, víz, nap, biomassza, geotermális) összesített teljesítménye 257,53 GW, a szénerőművek teljesítménye 257,48 GW volt.

Az ok egyszerű: folyamatosan telepítenek megújuló energia erőműveket, miközben nincs új szénerőmű telepítés. Az új telepítéseben kb. egyenlő arányt képvisel a szél- és napenergia.

A tendencia pedig még erősödik is a jövőben, hiszen a régebbi szénerőművek lassan elérik életkoruk végét. Így a természetes cserélődés és a gazdaságossági megfontolások miatt a szénerőművek helyét átveszik az olcsóbb szél- és naperőművek. A változás mértéke már évek óta 1%.

Az előrejelzésük szerint három év múlva az ország teljes energiatermelésének majdnem negyedét, 24,15%-át fogják biztosítani a megújuló források.

A tendencia példa értékű, bár furcsa, hiszen az elnök, Donald Trump egyik választási ígérete az volt, hogy a fosszilis (főleg szén-) erőművek telepítését segíti és támogatja. Szerencsére az államok és cégek vezetői valamint a lakosság sokkal inkább a tiszta energiatermelést preferálja.

Costa Rica a követendő példa

Costa Rica számunkra is követendő példa

Costa RicaMa már számunkra is követendő példává vált Costa Rica. Furcsán hangozhat, de igaz. A korábban gazdaságilag elmaradottnak számító országok immár példát mutatnak számunkra.

A legutóbbi négy évben az ország energiaellátásának több, mint 98%-át megújuló energia biztosította. A nagy rész, 73,87% a folyók vízenergiája volt, 15,6% volt a szélenergia és 8,38% volt a geotermikus energia.

A maradék fosszilis erőművek egyre ritkábban termelnek áramot, legutóbb erre május 17-én került sor. Ez azt jelenti, hogy 300 napon át csak megújuló energia biztosította az ország energiaigényét. Persze ezzel a zöldüléssel nem csak az ország gazdaságának tettek jót. A természeti adottságaik kiemelkedőek és ezzel a lépéssel segítenek megőrizni ezt a kincset.

A Costa Rica-i Elektromos Intézet (ICE) meghatalmazott igazgatója, Luis Pacheco szerint Costa Rica villamos energia termelési rendszere „Nem csak a régiónak, de az egész világnak példa”.

Mivel ennek a világnak Magyarország is része, meg kellene vizsgálnunk a mi lehetőségeinket is. Lehet, hogy nálunk kisebb a vízenergia mennyisége, de helyette ott a napenergia. Ebből az adottságaink kiemelkedőek az egész régióhoz képest, csak végre el kellene kezdeni használni.

5% napelem áfa

Greenpeace: Legyen 5% napelem áfa

Greenpeace: 5% napelem áfaFolyamatosan ötletelnek az iparági szereplők, hogy milyen módon lehetne segíteni a megújuló energia magyarországi terjedését. Most egy külsős szervezet, a Greenpeace dolgozott ki egy komplett javaslatcsomagot a Magyar kormány számára, melynek egyik eleme az 5% napelem áfa.

A javaslat főbb pontjai:

  • 2030-ra legyen célunk a 35% megújuló energia felhasználás
  • 2030-ig 55% széndioxid kibocsátás csökkentés
  • A szén állami támogatásának leépítése, 2030 után ne működhessenek lignit- és szénerőművek
  • Lakossági és közösségi aktív energiatermelés támogatása
  • Napelem áfa mértékének 27%-ról 5%-ra csökkentése
  • A környezetvédelmi termékdíj mértékének csökkentése az uniós szintre, elosztói teljesítménydíj visszavonása
  • Kedvezményes hitelek a lakosság energia korszerűsítési beruházásokhoz
  • A szélenergia korlátozó intézkedések visszavonása
  • Támogassuk a 2030-ra kötelező érvényű minimum 30%-os EU-s energiamegtakarítási célt
  • Dolgozzanak ki intézkedési tervet az épületállomány energetikai korszerűsítésére és támogatására
  • A biomassza felhasználás szigorúbb ellenőrzése, főként a tűzifára vonatkozóan
  • Az atomerőmű bővítés leállítása, a nukleáris energia fokozatos kivezetése

Akik attól tartanak, hogy ez a váltás sokba kerül vagy egyéb módon károkat okoz az országnak, annak érdemes megnézni Burgenland példáját. A változás pozitív volt a foglalkoztatásra, az energiafüggetlenségre és a GDP-re egyaránt.

Magyarország megújuló energia adottságai is rendkívül jók, tehát érdemes komolyan venni ezt a javaslatot. Kiszámolták emellett azt is, hogy Magyarország mit nyerne a programcsomag bevezetésével:

  • 400 000 új munkahely jönne létre
  • A GDP 0,4%-kal nőne
  • Jelentősen csökkenne az EU végső energia felhasználása
  • 12%-kal csökkenne az EU földgáz importja 2030-ra

A legnagyobb napelem gyártók

Megjelent a napelem gyártó 2017-es ranglista.

Kina a napelem gyártóTalán sehol máshol nem látszik ilyen egyértelmű kínai dominancia, mint ezen a területen. A 10 legnagyobb gyártó mind Kínában gyárt.

A tulajdonosi körben is csak egy olyan cég van, amelyik koreai tulajdon, de ennek ellenére ők is Kínában gyártanak.

A felvevő piac pedig már nem csak a Kínán kívüli világ, mert vannak olyan gyártók is a listán, melyek csak a kínai belső piacra szállítják napelem paneleiket.

Helyezés Cégnév Ország
1 JinkoSolar Kína
2 Trina Solar Kína
3 Canadian Solar Kína
4 JA Solar Kína
5 Hanwha Q-Cells Kína/Korea
6 GCL-SI Kína
7 LONGi Solar Kína
8 Risen Energy Kína
9 Shunfeng (belevéve a Suntech-et) Kína
10 Yingli Green Kína

Még a szén dominál

Még mindig a fosszilis energia uralja a világot.

Szén az első számú fosszilis energiaAz utóbbi 10-20 év a megújuló energia hatalmas térhódításáról, a világ zöldüléséről, a környezetvédelemről szól. Vagy mégsem? Friss adatok szerint a világ a legutóbbi 40 évben ugyanolyan arányban használ szenet, nem változtak az arányok. Sehol sem látszik a zöld hullám, csak a fosszilis energia. Mi lehet ennek az oka?

A furcsa ellentmondásnak a fejlett világ és a fejlődő világ eltérő sebessége az oka. A fejlett világ hatalmas tempóban bővíti zöld energia hátterét, váltanak az országok a fosszilis energiáról a megújulókra. A fejődő országok viszont ennél sokkal gyorsabban bővülnek, és náluk főleg a tradíciók és a könnyebb hozzájutás miatt elsősorban a fosszilis energiaforrások dominálnak.

Tehát a fejlett világ hiába vált, a fejlődők lenyomják a váltás ütemét a saját tempójukkal. A fejlett országok emellett egyre gazdaságosabban használják az energiát, emiatt az energiatermelés növekedése is az elmaradott, főleg fosszilis energia függő országok felé billenti az arányokat.

Másrészt a megújuló energia elektromos áramot termel, a világ energiafelhasználásának csak 25%-a elektromos áram alapú. A többit most még nem tudjuk tiszta energiára lecserélni.

Az azonban bizakodásra adhat okot, hogy a világban egyre több helyen bukkan fel a megújuló energia, a telepítés ára és a fenntartási költsége pedig egyre alacsonyabb.

A ma még lassan fejlődő (pl. afrikai) országok így kihagyhatnak egy környezetszennyező lépcsőfokot és úgy fejleszthetik gazdaságukat, hogy nem kell megtapasztalniuk a szmog hatásait.

Végre egy elektromos hajó

Kínában elkészült az első elektromos hajó.

Elektromos hajóIsmét érkezett egy új hír ami azt mutatja, hogy ideje lenne követni Kína példáját, ugyanis most üzembe állt náluk egy elektromos hajó.

Ez miért olyan nagy dolog? Mert a világban az egyik leginkább környezetszennyező a közlekedés, és azon belül is a vízi teherszállítás. Kína a gyors, néha túl erőltetett fejlődés miatt egyébként is küzd a nagy mértékű környezetszennyezéssel, szükségük is van minden lépésre a környezetvédelem irányába.

Kína termékeit nagy mennyiségben az egész világban terítik, ezért a nagybani vízi szállítás náluk koncentráltabban jelentkezik. Most már ezt a szállítást a többi dízeles mellett egy elektromos hajó is végzi.

A 70 méter hosszú hajóban egy 2400 kWh teljesítményű akkumulátor blokk adja az energiát. Ezzel 80 km-re képes szállítani 2200 tonna árut. Az akkumulátor rendszer két óra alatt feltölthető, ami annyi idő, amit a hajó kirakodása igényel, emiatt feleslegesen nem kell állnia a hajónak.

A hírben az a visszás, hogy ez a tiszta üzemeltetésű elektromos hajó szenet szállít szénerőművekbe. Kínában tehát a zöldülés is érdekes ugrásokkal zajlik, de az irány biztató.

Észak-Korea napelem rendszerei

Mit tudunk Észak-Korea energiaellátásáról?

Észak-Korea napelemEgyre többet tudunk Észak-Korea elzártságáról, atombombáikról, rakétáik hatótávolságáról, de mindig vannak új meglepetések. Most elképesztő látvány egy titokban készített videofelvétel, mely tömegével mutat családi házakon napelem rendszereket.

A világ egyik legszigorúbb és elzártabb országában hogyan lehet ilyen?

A válasz az igény és a lehetőség egyidejű megjelenése. Az ország energiaellátása rendkívül instabil, az áramszünet inkább gyakorlat mint meglepetés. Az emberek szeretnének éjszaka is világítani, amihez viszont jó lenne az áram.

Kínából egyre több olyan áru érkezik valamilyen módon az országba, mely jelenleg luxuscikknek számít, de legalább már beszerezhető. Így érkeznek az országba jelenleg ezek a miniatűr panelek a többi kiegészítő alkatrésszel együtt. Egy ilyen 30W-os panellel működő napelem rendszer ára 35 dollár, mely számunkra filléres költség, de Észak-Koreában óriási pénz. Ezért van a panel oszlop tetejére telepítve, mert így nehezebb ellopni.

A rendszer elterjedtsége is megdöbbentő. Vannak régiók, ahol a családi házak 30-40%-nak a tetején már ott vannak ezek a napelemek. Ez az érték elképesztően magas, jelentősen megelőzi például Magyarország napelem elterjedtségét.

Ezek ugyan pici rendszerek, de ahol a barkácsolt napelem megoldás is több a semminél, ott ezeknek a rendszereknek létjogosultsága van.

A napelem energiatermelés növelése

A napelem parkok energiatermelésének új módja.

Légszennyezés, a napelem parkok ellenségeA Princeton Egyetem kutatása érdekes részletre hívta fel a figyelmet, mely a napelem parkok energiatermelését érinti.

Miközben azt vizsgálták, hogy Kína területén a légszennyezés értéke milyen mértékben hat a napelem energiatermelésére, meglepő értékre bukkantak. Télen Kína északi és keleti területein akár 20%-ot is eléri a légszennyezés miatti teljesítménycsökkenés.

Ennek oka a környezetszennyező szén, vegyes, biomassza, gázfűtés. Az eredmény sok széntartalmú részecske, szulfát, nitrát és sok aeroszol. Ezek nem csak az emberek egészségét rombolják, de az energiatermelést is csökkentik.

Mivel Kína 2030-ra az ország energiatermelését 10%-ban napenergia segítségével szeretné fedezni, emiatt ez az adat igen fontos lesz számukra. Érdemes lesz a napelem parkok telepítésénél a helyi légszennyezési értékeket is figyelni, a felhasználástól (és a valószínű szennyezéstől) távolabb telepíteni a napelem parkokat, és távvezetéken továbbítani az áramot.

Persze, ha tisztább lenne a levegő, mert szénerőművek helyett naperőmű termelné az áramot, erre az egész telepítési kalkulációra nem lenne szükség, a levegő tisztasága miatt pedig mindenki nyerne.